Németh Endre dr.

Egyetemi szakmódszertani oktatói tevékenységemet 10 év után lezártam és „átigazoltam” az egyetemi Gyakorló Gimnáziumba. Úgy véltem hatékonyabban tudom a leendő tanárokat az iskolai munkára felkészíteni a gimnáziumban. Volt még egy motivációm a váltásra, éspedig az, hogy az egyetemen hiányzott az ún. pedagógiai kielégülés a jól végzett munka jutalmaként, ami a nap többi részét kellemes érzéssel tölti el. Úgy gondoltam, a gimnáziumban ezt viszonylag gyakran meg fogom tudni szerezni, át fogom tudni élni. Ezt a tényt nem volt nehéz feltételezni, hiszen pályafutásom első tíz évében gimnáziumi tanárként sokszor volt benne részem. Nem csalódtam, hiszen már az első évben csodálatos élményben volt részem.

Egy nyugdíjba vonult kolléga negyedikes osztályát kezdtem tanítani. Eléggé rossz tananyagelosztású volt az akkori tanterv, hiszen a legnehezebb anyagrészek – hormonrendszer, idegrendszer, genetika – mind az utolsó évfolyamra kerültek. S akiknek nem volt komoly tervük a biológiával, bizony sokat szenvedtek.

Második nevezetes élményem másfél hónappal ballagás előtt egy genetika dolgozatnál történt. A hátsó padban egy aranyos diáklány elővett fegyvertárából egy kis puskát, amit észrevettem, odamentem, elkértem tőle és azt mondtam: semmi baj picim, folytasd a dolgozatot. Miközben járkálok a teremben, pár perc múlva ismét látok nála „fegyvert”. Azt is elkértem és folytatásra biztattam. (Állítólag nálam nagyon nehéz volt észrevétlen puskázni, aztán még kezdeti szigorom is csökkenőben volt ahogy felnőttek gyermekeim és az egyetemi lezserebb légkör révén!) Amikor aztán a harmadik puska is megjelent a nagylánynál; odamentem, elvettem azt és a dolgozatlapot is, rávéstem az egyest és azt mondtam: most már nyugodt lehetsz, nem kell folytatni.

A tanév utolsó óráján történt a következő. (Köztudott, hogy ilyenkor a diákok kis apróságok kíséretében meg szokták köszönni a tanár munkáját.) A hetes jelentése után az osztály állva maradt, 2 diák; 1 fiú, 1 lány kijött a tanári asztal elé és a leány mondta a következő szöveget: (Kedves Olvasó, biztosan kitalálod, hogy a leányzó a genetikai puskázó volt!)

„Tanár úr! Köszönjük az évi munkáját. Igaz, hogy csak egy évig tanított, igaz, hogy többségünket nem érdekelte a biológia, de úgy érezzük, hogy emberileg nagyok sokat kaptunk Öntől!”

Szinte megborzongtam és elérzékenyültem, de még ma is hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut ez az élmény (1989 tavaszán történt). S akkor azt mondtam: érdemes volt az egyetemi katedrát gimnáziumira cserélni. Sőt érdemes volt a pedagógusi pályát élethivatásul választani. Sok ilyen és hasonló élmény végigkísérte fél évszázados pályámat, és azt mondhatom magamban meg másoknak is, ha még egyszer kezdeném az életem, akkor is pedagógus lennék! Csodálatos volt!!!

Megjelent: Dr. Németh Endre: Gondolatok, avagy elmélkedések a világ dolgairól (Szeged, 2019)